Koala baby face

A koala baby face-en mindenféle dologgal találkozhatsz!


Született kémek három Beverly Hills-i tinédzser titkosügynök, név szerint Sam, Cloverés Alex kettős életét mutatja be. Az első négy évadban a Beverly Hills-i Gimnázium tanulói, az ötödik évadban pedig a Malibu Egyetemet látogatják. A kémek imádnak vásárolni ezalatt titokban nemzetközi szinten körözött bűnözők ellen harcolnak a főnöküktől, Jerrytől kapott kémkütyüik segítségével. Jerry a WOOHP, a World Organization of Human képProtection (magyar fordításban az Emberi Védelem Világszervezete) titkosügynökség alapítója és vezetője, a lányok főnöke. Samnek, Clovernek és Alexnek egyensúlyt kell találnia a küldetéseik és mindennapi életük közt, fenntartva a titkos énjüket valamint kapcsolatukat a főiskolás és egyetemi fiúikkal, és mindeközben meg kell küzdeniük legnagyobb iskolai ellenfelük, Mandy mindennapos támadásaival is. Témájában emlékeztet a 70-es évek Charlie angyalaira című televíziós sorozatra, amelyben Jerry Boyle, vagy Charlie megfelelője, bárJerry (ellentétben Charlieval) nem fél felfedni magát kémjei előtt. A kémeket általában erőszakkal viszik be irodájába, amit a lányok maguk között WOOHPolásnak neveznek. Jerry irodájában a kémek megbeszélést tartanak a küldetésükről és alkalmanként kevésbé fontos személyes ügyeikről. A sorozat tiszteletét teszi a 60-as évek divatjának és a 80-as évek Dirty Pair animéjének. Példaképpen a kémek kémruhái és jetpackjei kísértetiesen hasonlítanak a Dirty Pair 8. epizódjában található kémruhákra és jetpackekre.



Kütyük

A lányok minden küldetésük előtt a WOOHP főhadiszálláson számos kütyüt kapnak Jerrytől (a 3. és 4. évadban G.L.A.D.I.S.-től). Azokon a küldetéseken, amelyekkel nem a WOOHP bízza meg őket, az otthon tartott régi kütyüiket használják. A kütyük nevei gyakran betűszók, amelyek összeolvasva gúnyos és nevetséges szavakat adnak ki. A legfontosabb és a legtöbbször használt kütyük akémruhák, a kompúderek és jetpackek. Ezek csaknem az összes részben szerepelnek. A legtöbb kütyü színe rózsaszín, amit 3. évadban a lila vált fel. Jerry is használ kütyüket, de mivel ő férfi és sokkal idősebb a lányoknál, ezért nem a kémek által használt felszerelést alkalmazza. Ezek általában mindennapi használati tárgyaknak vannak álcázva és a színük legtöbbször szürke.

  • A kompúder a kémek által használt, beépített make-up készlettel rendelkező kommunikációs eszköz. A 3. évad változásaival és fejlesztéseivel együtt a kompúder is több változást szenvedett el; a színét lilára, a nevét x-púder-re változtatták. Új képességei között szerepelt a lányok és a járművek külsejének megváltoztatása, valamint az, hogy a kémek beszélgetés küzben nem egymás képét, hanem hologramját láthatták. Alkalmas lett videók és zene lejátszására és átvette a személyhívó és a mobiltelefon szerepét is.
  • G.L.A.D.I.S. (a Gadget Lending And Distribution Interactive System rövidítése), magyar fordításban Kütyü Kölcsönző És Osztályzó Interaktív Rendszer, Jerry mesterséges intelligenciájú segédje, amely a 3. és 4. évadban van jelen a sorozatbam. A WOOHP főhadiszállásába van beépítve. Jerry alkotta egy elképesztően intelligens bűnöző idegrendszeréből kiktatva a gonosz hajlamokat. Úgy tűnik, mintha saját személyiség rendelkezne.
  • A kémruhákat akkor használják a lányok, amikor nincs szükségük álruhára. Minden kémnek más színű; Clovernek piros, Samnekzöld, Britneynek Kék Alexnek sárga, Alex édesanyjának sötétkék, Clover édesanyjának rózsaszín, Sam édesanyjának türkizzöld és Mandynek lila.
  • Szélcsatorna 9000 lézer tornádó hajszárító
  • Lézer ajakrúzs
  • Lézer körömreszelő
  • Jégkirálynő parfüm
  • Csípős rágó
  • A hátizsákok a repülésre szolgálnak.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 1
Heti: 8
Havi: 15
Össz.: 6 438

Látogatottság növelés
Oldal: Totally Spice
Koala baby face - © 2008 - 2024 - koala-baby-face.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »